.::2.évad 5.fejezet: 20. fejezet::.

Kedves Olvasóim!:) <3
Megérkezett a várva várt 20.fejezet:D Sok munkám volt vele, de megérte, mert
maximálisan elégedett vagyok a végeredménnyel. Pontosan 1 hete raktam fel a 19.fejezetet, úgyhogy
büszke vagyok magamra, mert nem késtem xd.. Pedig eléggé szar hetem volt, és még így is szépen fogalmaztam..:(.. Csalódtam rohadtul..
Kérem minden kedves Olvasómat, hogy ajándékozzon meg egy komival:)
Sok benne a visszaemlékezés (így találtam kereknek ezt a fejezetet:D)
Holnap egész nap szabad vagyok (betegség pff...), szóval igyekszek a 21.fejivel:)
Puszi!
*L
(Zenével olvasd:D Katt ide)

                                                                                                                                              20.fejezet

                                                                           

Ott álltam szerencsétlenül az ajtó elött.. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit csináljak.
Hirtelen egy kéz jelent meg a vállamon.
-Kleer, menjünk együtt!-mosolygott rám Megan.
-Köszönöm!-mosolyogtam vissza erőtlenül.
Talán Meg az a személy, akire mindig szükségem volt. Itt áll mellettem, és nem hagyja, hogy
egyedül maradjak.
Tudom, sok butaságot csináltam, és megérdemelném.
Meg az ajtó felé intett. Hát okés. Elindultam.
A legrosszabbra készültem fel. Harry a vagy Louis a földön, vagy valami ilyesmi..
De ehelyett csak egy kanapén ülő Harry és Zayn fogadott.
Nem vettek észre minket.
-Helló!-intettem félénken.
Harry felkapta a fejét. Amint megpillantott, elmosolyodott.
-Megjött a felmentősereg?-vigyorgott Zayn.
Csak megforgattam a szemeimet.
-Louis hol van?- tért a lényegre Megan.
-Mit tudom én. Úgy 10 perce még ittvolt, aztán eltűnt.- vonta meg a vállát Harry
-Hát ezzel sokat segítettél.-dünnyögtem unottan.-Na akkor mi mennénk is.
Indultam vissza az ajtó felé.
-Oké!-pattant fel Harry. Intett Zaynnek, hogy maradjon a helyén.-Öhm..Megan, itt maradnál egy kicsit,
hogy beszélni tudjak Kleerrel?- vonta fel a szemöldökét.
-Na még csak az kéne.-morogta Meg.
Egy szúrós pillantással jutalmaztam meg, és elindultam a kinti kapu felé.Harry követett.
-Mit mondott Louis?- dőltem neki a kapunak.
-Úgy kezdte, hogy kinyír, aztán nekem ugrott. Kb. ennyi.-vonta meg a vállát.
Ilyedten pillantottam rá.
-Ó.. - próbáltam felfogni, amit mondtott.- Én s...Sajnálom, ez az egész az én hibám!-küszködtem
a könnyeimmel.
Harry értetlenül mért végig.
-Nem.-mosolyodott el.
-D..De, nagyon sajnálom!-szipogtam és megöleltem.-Szeretlek..-suttogtam alig hallhatóan.
Gondolom ő sem hallotta.
-Meg!-kiáltottam. Az említett személy megjelent elöttem.-Mehetünk.
Bólintott és elindult az autó felé. Én még egy pillanatra visszafordultam Harryhez.
-Sajnálom!-tátogtam, és követtem Meget a kocsi felé.

~.~


... Az élet nagyon hamar megváltozhat. Ma még minden hepi, szuper és klassz, holnap meg azon kapod magad, hogy
sírva feküdsz az ágyadon...

...Először  nem értettem, hogy mit kerese ezen a helyen, de amikor rájöttem,
elkapott ismét az a szorítő bőghetnék érzés. Persze én befogadtam...

...Végignéztem Harryn. Úgylátszott, hogy nagyon élvezi az éneklést. Végignézett mindenkit.
Amikor hozzám érkezett a tekintete, valami melegség fogott
el. Fejemet gyorsan lehajtottam. Szerintem az egész fejem vörös lett...

...-Olyan szépek a szemeid..- mosolygott rám. Azzal a szexys mosolyával.Irtó helyes volt.
-Oh.. nem is....- nevettem el magam...

...-Szóval játszod az elérhetetlent?- állt meg Harry, és  belenézett a szemembe.
-Igen. Inkább leszek elérhetetlen, mint egy olyan csaj, akit bárki bármikor megkaphat!- mondtam a szemébe
 nézve. Kb. három percig farkasszemet néztünk, aztán valami olyan történt, amit még mindíg nem tudok felfogni.
Harry ajka az enyémre tapadt, és.. csókoloztunk az utca közepén. Olyan jó volt.. De nem szabad. Nyelvünk édes táncot járt.
Egyre vadabbul és akkor ..  én hátrálni kezdtem...

...-Nem érted, hogy szeretem őt?- mondta Louis most már kiabálva. Mégis kit??......
 Akkor Harry nekiment...

...-Én most nem olyan átlagosat érzek irántad! Valami mást... Valami... Nem is tudom.. De kellesz nekem. - nézett
rám.
Kellek neki? Ilyet se mondtak még nekem...- De te mit érzel?
-Én?- lepődtem meg.-Ezt hogy érted??
Louis közelebb lépett, és megcsókolt... Szerintem 5 percig csókolóztunk, aztán elszakadt tőlem.
-Mit érzel?- mosolygott rám a szexysen.
-Forroságot.... És szédülök.- motyogtam...

...-Te jössz , Kleer!! - kiabálta Meg.
-Ne... Nem merem! -sziszegtem. De végülis valahogyan mászni kezdtem. De szerencscsomag létemre az első emeletnél
megcsúsztam, és lezuhantam.
Na , és innen minden kiesett...

...-Akarod?- kérdezte zihálva.
-Akarlak!-suttogtam. Valahogyan leráncigálta a pólomat és a gatyámat , közben szánk nem vált
el. Már csak egy bugyiban voltam, ő meg egy boxerben...

...-Járok Louissal.- vontam meg a vállamat.
-Mi??- kapta fel a fejét.-Ez hogyan történt??
-... Tegnap a városban sétáltam. Aztán találkoztam vele, beszélgettünk, és megcsókolt.
Felmentünk hozzá, aztán.. -itt megakadtam.
-Aztán???
-Hátt.... Megtörtént..-motyogtam...

...-Elkéstél... -suttogtam.
-Mi?- nevette el magát idegesen.
-Harry! Sajnálom, de elkéstél! Szeretem Louist! -néztem bele a szemébe, aztán otthagytam...

...-Ne! Semmi sem történt!-ugrottam fel én is.
-Ez neked semmi? Te sem vagy észnél.. tiszta lila a kezed! -mondta idegesen.
-Kérlek!-fogtam könyörgőre.
-Ne haragudj, de ezt nem hagyhatom!-sóhajtott egyet, és elindult a kijárat felé...

...-Te meg mit keresel itt az éjszaka kellős közepén!???- kiláltottam le.
A srác elmosolyodott, és tett pár lépést felém.
-Gyere le!- kért Harry...

...Egy velem egykorú lány sétált el elöttem. A szeme tele volt könnyekkel, arcáról csak fájdalmat
lehetett leolvasni. Megállt egy sír elött. Megsimította a sírkövön álló nevet.
A szívem összeszorult, és én is zokogásba törtem ki.
Szomorú dolog az, ha valakinek meghalnak a szerettei. Én már csak tudom...

...-Szóval te és Taylor együttvagytok. Tegnap olvastam a neten.-próbáltam beszélgetni.
Harry csak lassan bólintott. És engem nézett.
-Hát okés.- álltam fel, és elindultam volna a lépcső felé, de Harry visszarántott, és a falnak lökött.
Meglepetségemben nem is tudtam ellenkezni.
Testével szorosan a falnál tartott, és megcsókolt...

...-Ne! Semmi sem történt!-ugrottam fel én is.
-Ez neked semmi? Te sem vagy észnél.. tiszta lila a kezed! -mondta idegesen.
-Kérlek!-fogtam könyörgőre.
-Ne haragudj, de ezt nem hagyhatom!-sóhajtott egyet, és elindult a kijárat felé...

~.~


-Kleeeeer!- pillantott rám Megan idegesen.
-Öö... Bocsi, csak elkalandoztam..-vontam meg a vállamat.
-Mit mondott Harry?- tért rá azonnal a lényegre.
Tekintetemet az útra szegeztem. Az, hogy Louis bántotta Harryt, nagyon fájt.
Tudom, hogy az egészről én tehetek, senki más, de azért Lounak nem kellett volna ezt tennie.
-Semmi különöset!-legyintettem. Megnek erről nem kell tudnia.
-Oké..
Egy ideig csendben ültünk egymás mellett.
-Beszélnem kell Louissal..-sóhajtottam.
-Akarsz róla beszélni?- biccentett barátnőm.
Elmosolyodtam. Az, hogy Megan ennyire törődiki velem, és úgy vigyáz rám, mintha a húga lennék,
nagyon jól esik.
-Inkább nem.-ráztam meg a fejem. Meg bólintott. Ahoz az utcához értünk, ahol Louval először
találkoztam.-Meg, én itt kiszállok, okés?
Barátnőm értetlenül nézett rám, de végül bólintott, és leparkolt.
-Aztán vigyázz magadra!-mosolygott rám, és elhajtott.

Sóhajta indultam el.
Éreztem, hogy Ő ittlesz. Ez a hely nagyon fontos a kettőnk számára.
Egy pékség elött sétáltam el. Magamba szívtam a friss árú illatát.
Megpillantottam azt a padot.. Tudtam, hogy ott lesz Ő.Lehajtott fejjel sétáltam mellé.
-Szabad?-kérdeztem félénken. Louis fel sem nézett, csak bólintott.
Helyet foglaltam mellette.-Tudtam, hogy itt leszel.
-Tudtam, hogy eljössz.-mondta egy kis idő után.-Gondolom tudod, hogy voltam Harrynél.
-Igen..-bólintottam feszengve.
-Éss.... Tudod, hogy mit mondott?- vonta fel a szemöldökét, és felém fordult.
Megvontam a vállam.-...Akármi is történjen, soha nem akarom elfelejteni, milyen érzés vele lenni. Az érintését, az ízét,
még az illatát is olyan mélyen a lelkembe akartam égetni, hogy senki, senki ne vehesse el tőlem...
Mintha egy kést forgattak volna meg a hasamban. Lehunytam a szememet.
Tekintetemet elkaptam. Harry ezt...  rám  mondta?..
-Kleer, én nagyon szeretlek, de... kérlek válasszolj egy kérdésre..-szólalt meg hírtelen,és.. tudtam hogy most mi fog
következni. Sokáig sikerült eltitkolnom az érzéseimet, de nem tudok a szemébe hazudni..
Louis a kezével az állam alá nyúlt, és maga felé fordította az arcomat.-Sze...Szereted Harryt?
Idegesen lehúnytam a szememet. Ott abban a pillanaban tudtam, hogy a mi kapcsolatunkat már nem lehet megmenteni.
-Louis... Szeretlek, de.... Őt jobban.-mondtam ki.
Mintha egy kő esett volna le a szívemről.Először mondtam ki ezt, és mintha minden teher leesett vona a vállamról. De ahogy
ránnéztem Louisra, azonnal visszatért a gombóc a torkomba.
-Annyira sajnálom.-gördült le egy könnycsepp az arcomon.
-Miért nem montad el?-sóhajtott telljesen közömbös hangon, de éreztem, hogy fáj neki.
Na, egy másik olyan kérdés, ami miatt már tutira nem lehetünk "csak" barátok..
-Mert...-kezdem olyan vékony hangon, amit egy 6 éves kislány biztos megyirigyelne tőlem.-Nem akartalak
megbántani.
Nem szólt semmit, csak maga elé bámult.
-Én őszintén szerettelek..-suttogta.
Nem igazán tudtam erre mit mondani. Én is így érzek, de párban élni nehéz, mert elköteleződni, áldozatot hozni nehéz, de ha a
megfelelő személyért teszed, akkor nem az. Ha ránézel a másikra és azt érzed, hogy senki másra nem vágysz, akkor nincsen ennél
könnyebb dolog, de ha nem így érzel, akkor nem ő az igazi. Éss... talán nekem nem Louis az.. Valaki más.
-Lehetnénk barátok?-töröltem le egy könnycseppet.
Egy hosszú időszak fejeződött be. Soha nem lesz már semmi sem olyan, mint annó. Ha igent mond, ha nem..
Liam megmondta, hogy ne bántsam meg Louist, de nem tudtam már tovább hazudni neki.
Régen nem voltam hazudósfajta, de azóta sok minden változott.. Minden megváltozott, ahogy én is.
Louis csak megvonta a vállát. És ez iszonyúan fájt.
-Hátt... én most megyek...- húnytam le a szemeimet, és felálltam a padról.-Sajnálom Lou...-suttogtam, és elindultam lefelé az utcán...
Nem minden kapcsolat végződik "hepi end"-el.
A fájdalom az ember szerves része, de az már nem igaz, hogy nekem mindíg fájdalmat kell érezzek.. Tudom, megérdemlem.
Megbántottam egy remek emert. Imádom Louist, és felnézek rá, nem érdemli ez. Őt egy rendes, okos és kedves lány érdemli,
és nem egy olyan szemét, mint én.
Otthon ledobtam magam az ágyba, és azonnal bőgni kezdtem.. Csoda , hogy idáig bírtam.
Kopogtak az ajtómon.
-Szabad..-kiáltottam rekedtesen.
-Kleer..-lépett be a bácsikám. Leült az ágyam szélére.- Mi történt?Nem is vettél rólam tudomást, amikor megérkeztél.
-Ne haragudj, csak rossz napom volt.-hüppögtem.
Remek , nem csak Lout bántottam meg. Igazi szívtelen hülye vagyok.
-Mi történt?-ismételte meg kérdését.
-Louissal... Szakítottunk..- ezek a szavak égették a lelkemet.
-Hjaj... Sajnálom, hogy ezt kell mondjam.... de tudtam, hogy ez lesz a vége.-sóhajtott.-Majd jobb lesz.. Most egyedül hagylak.-mosolygott
rám bíztatóan, és elindult az ajtó felé.- Holnap vendégünk jön. Meglátogat minket az unokahúgom.-fordult vissza,
aztán egyedül hagyott. Remek.. Muszáj pont akkor jönni, amikor a leges-legrosszabb állapotomban vagyok, és tuti ölni
tudok majd a bunkóságommal?!
Na mindegy...
A másik oldalamra fordultam.
"Lesz majd jobb is.."- ezzel a gondolattal húnytam le a szemeimet...


Várni valamit, valakit, akármit, ami lehet, hogy meg sem érkezik. Talán nem jön, talán nem jár neked, talán nincs is rá szükséged. Te mégis azt érzed, nem megy nélküle. Csak vele, csak érte, csak általa. De valahogy mégsem történik semmi. Meg kell tanulni hagyni... hagyni, hogy az Élet tegye a dolgát. Ez a legnehezebb, de hidd el, van terve, veled is, mással is. Mindennek megvan a maga útja, Neked csak el kell fogadnod. Néha pedig ez a legnehezebb.

Xx.Lor:)