.::1.évad:1.fejezet::. Az az egy dolog...

Sziasztok!

Noss, hát el is kezdeném a blogot! Remélem , hogy mindenkinek tetszeni fog. Megpróbálok ügyelni a helyesírási hibákra. Jöhet egyaránt jó és rossz komment is! :D Akkor addig is sziasztok! *-*

Our Love 

1.ÉVAD  az az egy dolog...

1.fejezet

                                                                            

Bezárva...

Másnap reggel felkeltem. Ez volt az egyetlen jó dolog a napomban. Vagyis ez sem volt jó. Kómásan kikeltem az ágyból. Először nem értettem, hogy mit keresek ezen a helyen, de amikor rájöttem, elkapott ismét az a szorító bőghetnék érzés. Persze én befogadtam. Visszamásztam az ágyamba , és sírni kezdtem. Vagy egy fél órán át sajnáltathattam magam. Aztán valahogy  összeszedtem magamat. Nem élhetek örökké így! Felvettem valami göncöt, majd kimentem a szobából. Először azt sem tudtam, hogy merre induljak. Végülis az ebédlőhöz mentem. Reggelivel kéne kezdeni a napot, nem? Amikor odaértem, rengeteg  kölyök tolakodott a kajáért. Gyorsan összehúztam magamat, és beálltam a sorba. Mindenki csevegett valakivel, csak én álltam egyedül , mint akit ottfelejtettek. Mert ez így is volt.  Gondolataimban kissé elkalandoztam, és véletlenül nekimentem valakinek.

-Hé! Nézz már a lábad elé!- kiabált rám egy Kb. velem egykorú lány. Én persze annyira meglepődtem, hogy alig bírtam megszólalni.

-B.. Bocsi , csak... elkalandoztam.-rebegtem ilyedten. A  lány egy ideig mérgesen nézett rám, de egy idő után vonalai megenyhültek.

-Új vagy itt, igaz?- kérdezte.

-Tegnap jöttem....-vontam meg a vállam. Nehezemre esett felidézni a tegnapi emlékeket. Nagyon fájt ez az egész.

-Mi történt?- ledermedtem. Mégis mi köze hozzá? Az én dolgom! De hát végülis nem kellene összeveszni az első emberrel, úgyhogy válaszoltam:

-Szüleim meghaltak autó balesetben..- suttogtam. Ez az egy mondat égette a  torkomat

-Sajnálom.-húzta el a száját együttéezően.Amúgy Jane vagyok!-nyújtotta a kezét.

-Én Melody. - igyekeztem mosolyogni,de inkább vicsorgásnak lehetett kivenni. Tegnap óta megváltozott minden. Megváltozott az életem.Kezetráztam Jane-vel.
-Figyelj, hogyha nem akarsz bajba kerülni minden pillanatban, akkor maradj velem, oké?- juhj, ezen nagyon meglepődtem. Bajba?? Én???

-Ö... okéé....- mondtam végülis. Biztos igaza lehet.

-Nem érted, mi? - kérdezte mosolyogva.- Itt viszonylag sok az idióta, és csak úgy ok nélkül beléd kötnének. De ha velem vagy, nem lesz bajod. Én ismerek itt mindent, és mindenkit!

Bólintottam. Közben megkaptuk a kajánkat. Hát.. Eléggé ehetetlennek tűnt, de hát most mit tudok csinálni?.. Leültünk egy üres asztalhoz.

-Öhm.. Mesélj magadról..- szólaltam meg hirtelen.

-Oké. Kb 10 éve élek itt, és már csak 2 évem van hátra. Velem itt sok nem történt. - mondta egyszerűen. 10 éve él itt???Uh , szegény... Nekem is még 2 évem van itt??... Neeem... Elizabeth vagy a rendőr mondta, hogy egy ideig fogok csak itt élni...

-9-kor kezdődik a tanítás. Majd ott megkapod a könyveidet. - folytatta Jane. - Aztán 12-kor véget is ér, és jön az ebéd. Ahogy látom, neked nem igazán jön be a kaja. Viszont hozzá kell szoknod. Aztán 1-től 7-ig szabad foglalkozás. 7-től 8-ig fürdés, meg ilyesmi, aztán 9-kor lámpa oltás. Reggel 7-kor kelés, 8-kor reggeli. Ennyi. Érted?
-Igen.. Azt hiszem..-vontam meg a vállamat. Jane mosolyogva állt fel, én követtem. Kivittük a félig megevett kaját a konyháshoz, aztán- feltételezéseim szerint- a tanteremhez indultunk. Ez az épület nagy, szerencse , hogy itt van nekem Jane, különben tutira elvesznék valahol. Szóval beléptünk a terembe. Éppen csengetésre értünk be, mögöttünk a tanárral. Az osszes "osztálytársam" már bent volt.Még mielött a tanitás elkezdődött volna, a tanár felém fordult.

-Hát te?-kérdezte. Értetlenül néztem rá. Tudnia kéne, hiszen gyerekek nem csak év elején kerülnek intézetbe,
-Új diák... - motyogtam vörösen. A többiek már a helyükön ültek, és érdeklődve pillantottak felém.

-Neved?

-Melody Robinson..

-Ülj le, hozom a könyveidet!- utasított. Na, most már tényleg végem van. Összehúztam magam, és leültem Jane mellé.

-Nyugíí!- súgta a fülembe Jane.- Legyél laza!- mosolygott rám. A tanár lerakta elém a könyveket. Húú... De hát ezek 9-dikesek.. Na mindegy.. Ezeket legalább mind bemagoltam....Az utolsó óra végénél járhattunk, amikor megszólalt egy nő a hangszóróból.

-Figyelem!!! Szombaton egy banda érkezik hozzánk! Mindenki kedvence, a One Direction! (Itt szinte mindenki felvisongott) 4-kor legyetek az ebédlőben.

A One Direction? Ismerek tőlük pár számot, régen szerettem is őket, de most valahogy... Hát, nem igazán hallgattam az elmúlt időben zenét.

-Hallottad ezt??? Jön a One Direction!!! -visongott Jane.

-Nem olyan nagy szám.. - motyogtam.

-Állj... Mi??? Melody, te észnél vagy? Holnap jön a One Direction!! Istenem, el se tudom hinni!!-

ezen egy kicsit meglepődtem. Jane Directioner? Oksa.. Feőőlem...Közben kicsöngettek az óráról. Jannel mentünk kajálni. Ismét beálltunk a végtelen hosszú sorba.

-Mit vegyek fel holnap?- kérdezte. Végignéztem rajta. Háát... Nem volt egy hajszál vékony csajszi, de úgy, ahogy, csini volt.

-Vegyél egy csilisebb pólót farmerrel.- mondtam egyszerűen.

-Uh.. Van ízlésed.. mosolygott rám, majd elvettük a kajánkat, és leültünk ahoz az asztalhoz, ahol ma reggel is ültünk. 
-Köszi!-mondtam halkan. Ha Jane nem lenne itt, és nem terelné el a figyelmemet a tegnapi eseményekről, akkor most tutira a "szobámban" lennék egy sarokban, és bőgnék. A többiekkel nem igazán lettem jóba..Kit áltatok! Egy szót se váltottam még senkivel!
-Megyünk a szobámba?- kérdezte Jane,mikor végeztünk a kajálással. Bólintottam. Az ő lakóhelye pont az én szobám mellett volt. Ennek nagyon örültem. Amikor beléptem a birtokába, csak ámulni tudtam. Mindenhol One Directionos poszterek, tök jól be volt rendezve a szobája.

-Váó... Nagyon zsír a szobád!-bólintottam elismerően, miközben a falat  végigsimítottam a kezemmel.
-Köszi! Volt időm berendezni!- mosolygott rám szomorúan. Gondolom nehéz lehetett neki az a 10 év, amit itt töltött...Leültem az ágyára, ő is így tett.

-Van durván 3 óránk. Mit csináljunk? - kérdeztem.

-Háát.. Nekem mindegy igazából. Tanulhatunk is, aludhatunk is.. akármi.- vonta meg a vállát.

-Tanulás az ki van lőve.- mondtam egyszerűen.

-Miért?- nézett rám nagy szemeivel értetlenül.

-Tavaly ezekkel a könyvekkel tanultunk, én meg bemagoltam az egészet.

-Bah, de jó neked. Én tanulási analfabéta vagyok.. -hajtotta le a fejét.
-Ajj, te tutira nagyon okos vagy!-mosolyogtam rá bíztatóan,aztán felálltam, hogy mégjobban körülnézzek.-Beszélgessünk magunkról.... Mármint érted... Jó sok dolgot nem tudunk egymásról!- vetettem fel az ötletet. Persze Jane azonnal belement. Kb 2 óra ment el így. Rengeteg dolgot megtudtam Janeről! 6 éves korában vesztette el a szüleit. Azt mondta, nem emlékszik sokra, csak arra, hogy volt egy 3 éves kishúga akit soha többet nem látott. Őt más intézetbe  vitték. Jane ide került. Már vagy 10 éve "poshad" itt, hogy az ő szavaival éljek. Nagyon várja már hogy végre elhúzzon, és új életet kezdjen. Ő író akar lenni. Ja, és imádja Zaynt.
-És a húgod nevére emlékszel?-vontam fel a szemöldökömet, miközben egy pósztert tanulmányoztam.
-Nem..vagyis valami dereng.. -gondolkozott el. Kiváncsian pillantottam felé.-Azt hiszem Chelsea.Most 13 éves.Rossz arra gondolni, hogy Ő az egyetlen rokonom, és nem is láthatom..a kishúgom..-csuklott el a hangja.- Ha betöltöm a 18-at, elhúzok innen, és megkeresem..-Jane erősen koncentrállt, hogy ne sírja el magát, de egy rakoncátlan könnycsepp mégis legördült az arcán.
-Mi a vezetékneve?-kérdeztem egy idő után. Szörnyű lehet Jane-nek. Elvesztette a szüleit,és a húgát, akit már nem láthat soha.
-Sundar.. Chelsea Sunar. Biztos hasonlít rám...
-Ha találkozok vele, értesíteni foglak.-suttogtam halkan. A tekintetem az órára tévedt.

-Úr isten, már fél hét??? - kiabálta Jane.

-Miaz? Csak 7-kor kell zuhanyozni.

-Neem.. kaja! Tudod, vacsi. - na, végre én is felfogtam. Rohantunk le az ebédlőbe, de kaja helyett csak egy óriási leordításban részesültünk.

-MEGMONDTAM, HOGY VACSORA 6-KOR! EBBE MI NEM VOLT A VILÁGOS? A VACSORA, VAGY A 6??- kiabált velünk a konyhás.- NEM KAPTOK VACSORÁT, TŰNÉS INNEN!!!

Úgy spuriztunk ki az ebédlőből , mint a macska a vízből. Elindultunk ,lefürödtünk, fogat mostunk. Kb 9 lehetett, mire Jane szobájába értünk.

-Húú... Ez a nap fárasztó volt. De szerencsére holnap szombat.- szuszogott Jane. Jajj , ne... Szombat. Minden szombaton anyáékkal kirándulni mentünk.. Nem lesz soha többet kirándulás. Legörbítettem a számat.Kicsordult pár könnycseppem, végig az arcomon... Egyre szaporodtak könnyeim. Jane megérintette a vállamat, és kedvesen rám mosolygott.

-Hidd el, majd elmúlik. - mosolygott keserűen, és belőle is kitört a zokogás. Együtt sírtunk. Én már alig láttam a könnyeimtől, ahogy ő is.

-Maradsz itt éjszakára? Hétvégén szabad.- suttogta. Némán bólintottam. De bénák vagyunk. 16 éves korunkban is csak bőgünk, és bőgünk. . De majd ez is elmúlik.... Elmúlik....

Remélem, mindenkinek tetszett! :)) Ma még azt hiszem hozom a kövi fejit! :D

Puszi addig is.